Reklám Animáció | A rajzfilm animációk története, avagy út a Toy Story-ig 3. rész

A rajzfilm animációk története, avagy út a Toy Story-ig 3. rész

Ahogyan azt az első részben is kifejtettük, már 100 éve is léteztek rajzfilmek, azonban még egészen más formában, mint ahogy manapság ismerjük őket. A 3D-s animációk első zászlóshajója a Toy Story volt, amely egy új trendet indított el a mesék történelmében. 


Nézzük is meg, hogy mi hozta magával ezt a változást, és hogyan alakultak a rajzfilmnézési-szokások a ‘90-es évektől, egészen a mai napig!


Néhány szó elöljáróban...

A szépérzék szubjektív dolog, de kétségtelen, hogy már a 30-as években is egyszerűen gyönyörű rajzfilmek születtek, elég csak Disney Hófehérkéjére gondolni. Ehhez képest most a 3D-s animációk korszakát éljük, amitől ugyan sokan idegenkednek, de például a Toy Story (amelyben a következő cikkünkben szó lesz), vagy épp az Aranyhaj is elképesztő grafikával bír.


Érdekesség, hogy például az említett Aranyhaj animációs mese többe került, mint az Avatar. Míg az előbbi 260 millió dollár volt, az utóbbi “csak” 237 milliós költséggel készült. Azonban még így is bőven hozta a kötelezőt, ugyanis az Aranyhaj összesen 590 millió dolláros összbevételt generált.


A kis kitérő után térjünk vissza a rajzfilmes történelemhez, és nézzük végig a 90-es évek meséit!


A Cartoon Network és a Nickelodeon meséi

Cartoon Network mesék

A 90-es évek kétségkívül a Cartoon Networkről, azon belül is a Hanna-Barbera-éráról szóltak. A Time Warner ugyanis (amely a Cartoon Network tulajdonosa is egyben) felvásárolta a Hanna-Barbera stúdiót, így kezdetekben a régi, HB-rajzfilmeket sugározták, majd később elkezdtek saját tartalmakat is gyártani. Az első sikeres műsoruk a Space Ghost Coast to Coast volt (itthon nem vetítették). 


A Micsoda rajzfilm! című produkció egyfajta mix volt, itt különböző alkotók pilotjait (első “teszt-epizódjait”) mutatták be, így minden részben más és más szerepelt. Később egy verseny keretében kiválasztottak néhány alkotót, akiktől berendeltek egy évadnyi anyagot. Így született meg a Genndy Tartakovsky-féle Dexter laboratóriuma, a Boci és Pipi, a Pindúr pandúrok, valamint a Johnny Bravo, és a Bátor, a félénk kutya.


Ezek már igazi, Y-generációs rajzfilmek voltak, azonban egyedi rajzolásuk és humoruk egy csapásra sikeressé tette őket. 


A ‘80-as évek közepén-végén születettek talán még emlékeznek rá, hogy a ‘90-es évek közepén magyar kábelen is el lehetett érni a CN adásait, igaz csak angolul. Az első magyar nyelvű adásra ugyanis egészen 2002-ig várni kellett.


Habár már a Cartoon Network előtt is léteztek rajzfilmeket sugárzó adók (pl. Nickelodeon), mégis a legnagyobb sikerét annak köszönhette, hogy ez volt az első rajzfilm csatorna, amely 0-24-ben meséket sugárzott. 


A CN sorozatai ma is rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek, elég csak a Parkműsorra, a Kalandra fel!-re gondolni.


A legnépszerűbb, itthon is vetített Cartoon Network mesék: 

  • Dexter laboratóriuma
  • Johnny Bravo
  • Boci és Pipi
  • Én vagyok Menyus
  • Pindúr pandúrok
  • Ed, Edd és Eddy
  • Bátor, a gyáva kutya
  • Szamuráj Jack
  • Billy és Mandy kalandjai a kaszással
  • Csillagok háborúja: Klónok háborúja
  • Megas XLR
  • Fosterék háza képzeletbeli barátoknak
  • Hi Hi Puffy AmiYumi
  • László tábor
  • Ben 10
  • Chowder
  • Johnny Test
  • Ben 10 és az idegen erők
  • Nyomi szerencsétlen utazásai
  • Kalandra fel!
  • Parkműsor
  • Gumball csodálatos világa
  • Tini titánok, harcra fel!
  • Shaolin krónikák
  • Steven Universe
  • Clarence
  • Bűvös varázskardok
  • Pindúr pandúrok II.


Nickelodeon mesék

A Nickelodeon igazi veterán rajzfilmcsatornának számít, hiszen az USA-ban már 1979-ben is sugárzott. (Itt egyébként mind a mai napig ez a legnézettebb gyerekcsatorna.)


Hazánkban már 1999-ben is elérhető volt, és olyan népszerű rajzfilmeket sugárzott, mint a Fecsegő tipegők, Hódító hódok, vagy a mai napig népszerű SpongyaBob. 


Legjobb Nickelodeon mesék:

  • Doug
  • Fecsegő tipegők
  • Rocko modern élete
  • Jaj, a szörnyek!
  • Hé, Arnold!
  • Hódító hódok
  • MacsEb
  • Thornberry család
  • SpongyaBob Kockanadrág
  • Tündéri keresztszülők
  • Jimmy Neutron kalandjai
  • Az utolsó léghajlító


Habár ma már nem sugároz, érdemes megemlíteni még a Fox Kidset, amely a Disney Channel égisze alatt működött (ma egyébként ez a csatorna neve is). Mementóként álljanak itt az egyébként minőségi rajzfilmsorozatok nevei.


A legjobb Fox Kids mesék:


  • 3 jóbarát és Jerry 
  • A kémkutyák titkos aktái
  • A kis hableány 
  • A kullancs
  • Az új Addams Family
  • Andy, a vagány
  • Digimon 
  • Gógyi felügyelő
  • Heathcliff
  • Jack, a kalóz
  • Kétbalkezesek
  • Kölykök a 402-es tanteremből
  • Louie élete
  • Nyekk, a macska
  • Oggy és a svábbogarak
  • Power Rangers
  • Pókember
  • Pecola
  • Sámán Király
  • Sissi hercegnő
  • Szörnytanya
  • Totally Spies
  • Twist Oliver
  • Vasember
  • Walter Melon – Szuperhős rendelésre
  • Wunschpunsch, a varázskoktél
  • X-men


Most pedig nézzük, hogyan hódította vissza Disney a gyerekműsorok piacát, és mivel tarol manapság a moziban!